"NEM RÚGHAT KI. SEM AZ IRODÁBÓL, SEM AZ ÁGYÁBÓL.
Amikor első alkalommal találkoztam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást. Egy étterem mosdója előtt épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsék randimról. Ez a szívdöglesztően jóképű alak hallott minden szót. Szajhának nevezett és kéretlen tanácsokkal látott el. Később - elhaladván az asztalunk mellett - kajánul rám vigyorgott, én pedig a szexi, kemény fenekét bámultam.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne nézzek rá erre a lekezelő modorú fi ckóra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen mindannyiszor elkapta a pillantásom. Amikor ez a szexi fazon és a hasonlóképpen bombázó vacsorapartnere hirtelen ott termett mellettünk, úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leültek az asztalunkhoz és mindenféle kitalált, rám nézve kínos történettel szórakoztatta a társaságot.
Az eset után én sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra. A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az
új főnököm...
Vi Keeland New York Times és USA Today bestsellerszerző, már több mint 20 országban adták ki regényeit és több millió példányban adták el. A hatalmas nemzetközi sikerek után Vi Keeland romantikus-erotikus írásait végre a magyar olvasók is megismerhetik.
ISBN: | 9786155763434 |
Készletinfó: | Raktáron |
A trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a hatalmas sikert arato..
Ez volt életem legkínosabb éjszakája. Pedig én nem "olyan" lány vagyok. Mondom, hogy nem. Talán egy ..
Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved.Amikor Tate Collins tal..
Egy csók, két férfi és én Azt mondják, az első csókot ki kell érdemelni. Az enyémet egy álarc..
© 2018. Pyrus kiadó